Itt ülök Chicagoban a reptéren hazafelé menet, és kétségbeesetten küzdök az ellen, hogy elaludjak, mert, ha most alszok, akkor a repülőn már nem fogok tudni, abból meg cefet világ lesz otthon. Meg egyébként is jobb egy majdnem 9 órás repülőút nagy részét végigaludni. De erről majd később.

Szóval, a ranch. Ismét buszozással kezdődött a nap, de hála az égnek, most jöttek érünk, nem nekünk kellett megoldani. Azért ez így sokkal kényelmesebb. Megjött a busz, majd egy nagyjából egy órás menet következett, mire elértük az uticélt.  Ott aztán ismételten szétszedtek minket. Egyik csoprotba a japánok, a másikba meg a kínaiak, meg az angolul beszélők. Már meg sem lepődtem. Persze ezután még mindig osztódtunk, a buszút elején kapott karszalagok színe szerint. Mi a dzsungeltúrával kezdtünk, és mivel az indulásig még volt egy óránk, gondoltuk meglátogatjuk az ajándékboltot, hogy a végén már ne kelljen sok időt eltöltnünk a válogatássa. Majd célirányosan megyünk, aztán keresünk valami buszt ami hazavisz minket. Ez volt a terv.

A ranchon megfordult hírességek fala.

Különösen szeretném felhívni a figyelmet erre a fickóra!

A dzsungeltúra zseniális volt, még akkor is, ha dzsungel nem volt hozzá.

Ilyen táblákon ítrák ki  mi, honnan indul.

Persze az erdőben más növények vannak, mint nálunk, egyik-másik szegletét akár még kicsit dzsungelesnek is lehetett látni, ha annak akartam, de azért az egész területet annak nevezni durva túlzás lett volna. Ez azonban a túra értékéből nem vont le semmit. Dzsippekkel vittek ki minket, olyan utakon, hogy bizony időnként kapaszkodni kellett, hogy az ülésen maradjunk, de előre felhívták a figyelmünket, hogy, ha jót akarunk magunknak, akkor bekötjük magunkat.

Ez itt csak a teteje a kocsiknak, inkább a látványon lenne a lényeg.

Szóval, ilyenekt láttunk a domb tetejéről, bár színeket nagyon nem adják vissza a képek.

A dzsippekket vezető csajok nagyon kedvesek voltak, minden megállónál ajánlgatták a segítséget, ha valaki közös képet akart csinálni a párjával, és hát, hogy a fenébe ne akartak volna. Mindenhol. Egyébként az egész útra jellemző volt, hogy állandóan fényképezkedő embereket lehetett látni. A szervezett utakon meg szinte csodabogárnak néztek minket, mikor közöltük, hogy mi megoldjuk a fényképezést magunk, és nincs szükségünk arra, hogy minden virággal, fűszállal, porszemmel egy képen legyünk. Engem például kifejezetten az őrületbe kerget az, hogy mindenhol fénykép készül. De vissza a túrához. A látvány lélegzet elállító volt, a növények érdekesek,  és néhány megtartott mozi díszletet is kaptunk, mellette a táblácskával, hogy melyik filmet forgatták a helyszínent.

Ez esetleg többeknek is ismerős lehet. A belső oldalon még a karomnyomok is ott vannak. Jujjjj!!!

A következő program a zöldségeskert bemutatása volt. Persze a zöldségeskert megnevezés nagyban degradálja a hely nagyságát. Bejártunk egy hatalmas területet, ahol végigmutogatták, hogy mi mindent termesztenek a farmon. Volt ott papaja, ananász, banán, kávé, kakaóbab és még a jó ég tudja micsoda, amit nem bírtam megjegyezni.

Kávécserje.

Utána megnézünk a vízes medencét (?), gödröt (?) a jó ég tudja, hogy mi a neve. Olyan sok méterszer sok méter ásott gödrök, amiket teleengednek vízzel, és kagylókat, rákokat, rizst tartanak benne. Aztán kiszedik belőle, és kezdik újra az egészet. Kifejezetten élvezetes volt látni azokat a növényeket közvetlen közelről, amiknek a nagy részét eddig maximum csak képen láttam. Mert az ember tudja, hogy milyen fán nő a banán, meg hogy néz ki az ananász, de mégis más a saját szememmel látni. Itt is meg tudtunk nézni néhány forgatási helyszínt, főleg házakat.

Ebben az öbölben kínálgattak minket helyi banánnal, meg makadámdióval, meg mindenféle finomsággal, de ki tud ilyen helyen azokra figyelni?

Elhagyott forgatási helyszín. Volt még mellette pár ház.

Ennek a szakasznak a végén jöhetett az ebéd. Nem volt nagy a választék, viszont nagyon finom volt. Hogy őszinte legyek sokkal jobbak voltak a kaják a szervezett programokon, mint amiket az éttermekben ettünk. Vagy csak az egész napos külső programok miatt éhesebb voltam. Ebéd után még maradt időnk, megvettük az ajándékokat, hogy aztán ezzel már a legvégén ne kelljen foglalkozni.

Éééééés a nap fénypontja! A hely ahol a dinoszauruszok születtek újra. A mozi túra.

Nagyobb csalódás már nem is lehetett volna. Ide is busszal vittek ki minket, közben megint megcsodáltunk pár növényt, megnéztünk vadmalacokat, amik sokkal kisebbek voltak az otthoninál, megnéztünk egy második világháborús bunkert, amibe most filmes kiállítás, főleg plakátokkal van, és leértünk a Jurassic völgybe, amiben semmi nincs.

De így konkrétan tényleg semmi, csak ez a torzó, meg ez a tábla az elején ami még némi érdeklődésre adhat okot.

Utána már csak a szokásos kis táblácskák, hogy ennél a gödörnél ezt a filmet forgatták, annál a fűcsoportnál azt, annál a gödörnél, azoknál a fáknál meg amazokat. Értem én, hogy védik a birtokot, és nem nagyhatják meg a forgatási helyszíneket, mert azzal tönkrevágnák a hegyet, tehát elvárás, hogy a forgatás után mindent visszaállítsanak az eredeti állapotba, csakhogy ebben az esetben erre szerintem nem lehet túrát szervezni. Mert, ha esetleg valaki nincs annyira otthon az említett filmekben, hogy felismerje a gödröt, vagy a fűszálat, vagy a pálmafacsoportot, mint jómagam, annak baromi unalmas az a több mint egy óra, amig utaztunk a buszon. Azt kell, hogy mondjam, hogy nekem a dzsungel, és a fű-fa-növény túra sokkal többet adott a filmek terén is, mint az aminek ez lett volna a célja.

A hazaúttal viszont szerencsénk volt. Amint kiértünk a be/kijárathoz mindjárt fel tudtunk szállni egy másikra, ami visszavitt minket Waikikire. Így aztán maradt még időnk az óceáni fürdőzésre is.