Szóval, itt is van vulkán, csak ez már nem működik. Ez nem az a vulkán, ami egy ideje már szivatja a hawaii-iakat. Mármint azokat akik ténylegesen a nagy szigeten, a Hawaii nevűn élnek. Az itteni vulkánt egy ideig katonai megfigyelőpontnak használták aztán egy ideje már annak sem. Most látványosság az ide látogatóknak. Se nem olyan magas, se nem olyan megerőltető, csak baromi meleg van útközben. Sok-sok vízzel kell nekiindulni. 

Nagy tervek nem voltak erre a napra, tekintettel arra, hogy hurrikánt emlegettek már egy ideje és nem nagyon lehetett tudni, hogy tulajdonképpen mikor és milyen formában ér ide, de a délelőtt még biztonságosnak tűnt, a nap hét ágra sütött, a buszok közlekedtek, hát mi akadályozott volna meg minket, hogy felkerekedjünk és megmásszuk a hegyet?

A hegy lábánál itt sem maradhatnak el az árusok, meg is fogadtam, hogy ha túlvagyunk a nehezén és felmásztunk, az innem nem is olyan nagyon magasnak tűnő csúcsra, levelé végre veszek magamnak egy ananászos itókát. Mert az nem lehet, hogy anélkül menjek haza. Ezzel a gondolattal indultunk meg felfelé. A nap meg csak sütött rendületlenül. Nem mondom, hogy kifejezetten ideális lett volna az időjárás a hegymászáshoz, de legalább mindent lehet majd látni, ha fent vagyunk. Nem is csalódtunk a látványban. 

A kráter.

Lefelé aztán vettünk némi ajándékot, megvettem az ananászos valamit, ami nagyjából pont olyan volt, mint amire számítottam. Édes, krémes, és az íze is rendben volt. Ha legközelebb látok még ilyen árusokat, megkóstolom a kókuszost is. Csak, hogy legyen összehasonlítási alapom. 

Estére aztán a felhők is elkezdtek gyülekezni. Csak, hogy az időjárás előrejelzésnek is igaza legyen.